NYÁRI TÁBOROK 2O18

A Mini Klub Angol – Magyar Óvoda nyári tábort szervez óvodás gyermekek részére. (3-7 éves gyermekek jelentkezését várjuk). Biztonságos intézményi környezet, játszótér és saját főzőkonyha várja a gyermekeket.

Geronimo Stilton Angol-Magyar Kalandtábor

Extraegeres Vakáció a Mini Klub Óvodában

, avagy

Nyomoz az Ovi!

Szeretnénk élvezetessé és érdekessé tenni a nyári foglalkozásokat, azoknak a gyermekeknek a számára, akik a mi intézményünket választották. Az idén nyáron a már ismert mesefigura, Geronimo Stiltonnal együtt nyomozunk, kalandozunk izgalmas helyszíneken át. A gyerekek maguk is nyomozókká válnak a tábor időtartama alatt, többek között ujjlenyomatot vesznek, távcsövet készítenek és nyomokat derítenek fel. Az angol nyelv elsajátítása korosztályuknak megfelelő szinten, hozzájuk közel álló témakörökön át, élményszerző, örömteli, játékos tanuláson keresztül zajlik. Az angol tábor heti turnusokban történik.

Témakör: Geronimoval A rejtélyes kincs nyomában, napról napra újabb felfedezéseket téve az angol nyelvtudásunk felhasználásával,végül a hét végén az igazi kincs meglelése. Minden héten más kincset keresünk és más témát dolgozunk fel,így több héten át élvezetes programokkal várjuk a gyermekeket.

Szeretettel várjuk azok jelentkezését, akik most ismerkednek az angol nyelvvel, illetve egy rendhagyó, élményszerű nyelvtanulást szeretnének kipróbálni. Az egész napos angol nyelvi környezetben számos lehetőség nyílik a mozgásra, játékra, kreatív alkotásra.

Az angol-magyar tábor heti turnusokban történik.

Napirend:

  • Torna: 9.15 -ig
  • Reggeli: 9.3O -ig
  • Foglalkozás: 11 óráig
  • Tízórai
  • Szabad levegőn játék, séta – idojárástól függően – 11.45-ig
  • Ebéd: 12 órakor
  • Csendes pihenõ, alvás 15 óráig, utána uzsonna,foglalkozás
  • Kiemelt programok:
  • LOVAGLÁS KEDDENKÉNT AZ ÓVODA UDVARÁN

Tábor díja 27.OOO FT / hét (az ár tartalmazza a napi háromszori étkezést és a lovaglást. Kisebb óvodai csoportoknak (3 fõtõl) kedvezmények. Jelentkezni a miniklubovodabolcsode@gmail.com címen és +36 2O5128968 telefonszámon lehet vagy az beiratkozási adatlap letöltésével, kitöltésével és elküldésével. A jelentkezési lap és felszerelési lista letölthető innen Nyári tábor beiratkozási adatlap és Egészségügyi nyilatkozat A beiratkozási lapot személyesen vagy scannal-ve kell eljuttatni a helyszínre, így alkalom adódik az óvoda megtekintésére és a periódus befizetésére,de banki átutalással is teljesíthető. A táborok témái saját szellemi tulajdonunkat képezik, engedélyünket nem adjuk annak részben vagy egészben történő másolásához!

Mesebeli Hercegnõs és Balett Tábor

BALETT TANÁROK VEZETÉSÉVEL A NYÁRI NAPSÜTÉS A TÁNCRÓL ÉS A MESÉKROL FOG SZÓLNI! Mesebeli és tánc programokkal várjuk nyári táborunkba a “”kis hercegnőket”. Táborunk mindent magába foglal, amit egy hercegnőnek ismernie kell, korona, varázspálca, nyaklánc, táskakészítés, udvari etikett, egyéni és csoportos foglalkozások, hercegnő ruhába öltözés, táncolás, zene, éneklés. Biztonságos intézményi környezet, játszótér és saját főzőkonyha fogadja a gyermekeket.

A táborban a gyerekek minden nap más hercegnő történetével ismerkedhetnek meg. meg.

Programunk:

Hamupipőke – Mennyi minden múlhat egy kisegéren: Csipkerózsika – A tündérek segítőkészek Hófehérke és a hét törpe – Barátok akikre számíthatunk: Aladdin és Jázmin hercegnő – A lány aki örökre kislány maradna A szépség és a szörnyeteg – Elvarázsolt kannák, csészék, egyebek De nem csak minden játék és mese! A mesebeli hercegnős tábor nem csak sminkről és a cicomázásról szól, fejlesztjük a kicsik beszédértését is, hiszen a mesék felolvasása után beszélgetünk az emberi tulajdonságokról, így a kedvességről, jószívűségről, alkalmazkodásról, visszafogottságról, szorgalomról, megbocsátásról és sok másról. Az egyes történetek lehetőséget adnak a helyes viselkedés megbeszéléséhez is. Táborunk figyelemfejlesztésre is alkalmas, több féle a mesékhez kapcsolódó játékkal pl: kérdezz – felelek (kérdések a történetből), kártya játékok (eltérés- azonosság), betűvadászat (kiemelt betűkből) egy tulajdonság olvasható össze). Várjuk gyermekét szeretettel! Ár: 32.OOO Ft/hét Kisebb óvodai és iskolai csoportoknak (3 fõtõl) kedvezmények.

Idõpont

  • Június 18-22
  • Június 25-29
  • Július 2-6
  • Július 9-13
  • Július 16-2O
  • Július 23-27
  • Augusztus 13-17
  • Augusztus 21-24
  • Augusztus 27 – 31

Napirend

  • O8:OO-O9:OO Érkezés,
  • O9:OO-O9:2O Reggeli
  • O9:2O-11:OO Mese foglalkozás – közben rövid pihenõ, tízórai)
  • 11:OO-12:OO Balett foglalkozás
  • 12:OO-12:3O Ebéd
  • 12:3O-14:OO Csendes pihenõ, pihentetõ játékok (társasjáték, kártya)
  • 14:OO-14:3O Mese foglalkozás ismétlése
  • 14:3O-14:45 Uzsonna
  • 14:45- Táncfoglalkozás ismétlése

Kiemelt programok LOVAGLÁS KEDDENKÉNT AZ ÓVODA UDVARÁN

Kisebb óvodai és iskolai csoportoknak (3 főtől) kedvezmények. A jelentkezés menete: Jelentkezni a miniklubovodabolcsode@gmail.com címen és a +36 2o 512 8968 telefonszámon lehet, vagy a beiratkozási adatlap letöltésével, kitöltésével és elküldésével. A jelentkezési lap és felszerelési lista letölthető innen: Nyári tábor beiratkozási adatlap és Egészségügyi nyilatkozat A beiratkozási lapot személyesen vagy scannal-ve kell eljuttatni a helyszínre, így alkalom adódik az óvoda megtekintésére és a periódus befizetésére,de banki átutalással is teljesíthetõ.

A táborok témái saját szellemi tulajdonunkat képezik, engedélyünket nem adjuk annak részben vagy egészben történõ másolásához!

Tábor díja 32.OOO FT / hét (az ár tartalmazza a napi háromszori étkezést és a lovaglást.) Kisebb óvodai csoportoknak (3 fõtõl) kedvezmények.

A jelentkezési lapok megnyitásához PDF olvasó szükséges, melyet ide kattintva tud letölteni.